Sétarepülések

Az ember legősibb álma a repülés…-közhely?

Essünk túl pár méretes, mindazonáltal mélységesen igaz közhelyen: mint tudjuk, vagy legalábbis tudni véljük, az ember legősibb álma volt, hogy a madarakhoz hasonlóan repülhessen. Ikarosz, aztán még sok-sok névtelen szárnyas a szikla szélén, később Leonardo mester elképesztő rajzai, a Montgolfier-, később a Wright-fivérek, Blériot… no, szálljunk vissza a földre, igen messzire vezetne, ha minden fontos személyiséget megemlítenénk, aki hozzájárult, hogy a repülés az álomvilágból hétköznapjainkba költözött.

Ámbár… sokan ma is rendszeresen álmodják boldogan, hogy repülnek. És igen sokan, akik itt a budaörsi reptérről, velünk repülnek  először, ébren is úgy érezhetik, álmodnak. Mi pedig mindent meg is teszünk érte, hogy aki velünk száll a felhők fölé, soha ne felejtse el azt a fantasztikus élményt, amit csak a sétarepülés  adhat.

Sétarepülés, de milyen gépekkel?

Mi nem bérelt gépekkel repülünk: nyolc saját repülőgépből álló flottánkhoz a maximális biztonságot nyújtó szervizhátteret, a teljes infrastruktúrát is magunk biztosítjuk a budaörsi reptéren– főállású szerelőink évtizedek alatt a szakma minden csínját-bínját elsajátították. Büszkén mondhatjuk, cégünk a magyarországi piacvezető – annak idején egyébként mi kezdtünk el pilótaképzéssel foglalkozni, s természetesen a mai napig is végezzük e felelősségteljes tevékenységet, csakúgy mint a sétarepülést.  Szerencsések vagyunk, hiszen a sétarepültetéssel foglalkozó vállalkozások közül a legtöbb időt a mi gépeink tölthetik a levegőben. Természetesen boldog utasokkal a fedélzeten.

Légi kaland, vagy különleges meglepetés?

Budaörsi reptérről, a bázisunkról kiindulva általában gépenként egy-három utast gyönyörködtetünk, akik több sétarepülés programcsomagból választhatják ki a kedvükre valót. Panorámaútjainkon légi utasaink egyedülálló módon csodálhatják meg Budapestet (akár éjszakai pompájában is), Szentendrét; Visegrád és Esztergom lélegzetelállító szépségét felülről, a Velencei-tavat vagy a Balatont. De van mód extrémebb kívánságok beteljesítésére is: ha szeretné, felrepülhetünk akár a felhők fölé is; ha szeretné úgy látni a házát, ahogy még soha nem láthatta, nekünk csak a címre van szükségünk (ne felejtsen el jó előre szólni a szomszédoknak és az otthon maradó családtagoknak: fényképezőgép!). Vannak persze családi sétarepülés csomagjaink is, a gyerekeknek igazi repülős meglepetésekkel… ja, hogy még nincs család… nos, ideje megtenni az előkészületeket: ha netán szeretné úgy megkérni a kiválasztott hölgy kezét, hogy egy életen át ne feledjék el a nagy pillanatot, hát tegye meg az éjszakai Budapest fölött sétarepülés közben, lebegve – garantáljuk a sikert. Vagy legyen a másodpilótánk: a földön- a budaörsi reptéren mindent elmesélünk önnek, amit csak a gépről, a repülésről tudni szükséges, aztán odafent a gyakorlatban még egyszer átveszünk önnel mindent…


Repülni ma is álom: de szó sincs arról, hogy csak álmodozni lehetne róla. Keressen minket, hogy magunkkal repíthessük – a valóság mesés birodalmába, sétarepülés közben, a felhők közé…

Kérjen ajánlatot itt:
  1. (szükséges)
  2. (e-mail kötelező)
  3. (szükséges)
 

cforms contact form by delicious:days